Ybl Palota

Az épület 1866–1869 között épült Ybl Miklós tervei alapján, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület számára. A zártsorú, két belső udvaros palota a Ferenciek tere szomszédságában található. A palota a II. világháború után éveken keresztül a Vízművek székháza volt, míg a 70-es években a 3-as metró építése kapcsán süllyedni kezdett és életveszélyessé nyilvánították.

1998 elején a Lindner Budapest Kft. vásárolta meg, és megbízást adott a romos épület teljes felújításának megtervezésére. A tulajdonos a vegyes funkció megtartása mellett döntött. A földszinti és pincei terekben kereskedelmi és vendéglátói funkciók létesültek, míg az 1-3. emeleten és a tetőtérben irodák kaptak helyet.

Az udvari szárny és az udvar alatt kétszintes mélygarázs létesült a meglévő szerkezet megtartásával, amire korábban kevés példa valósult meg. A palota teljes műemléki felújítása és eredeti pompájának visszaállítása mellett törekedtünk a beruházói és építészeti igények és szándékok minél teljesebb összehangolására.

Az Ybl Palota felújítása során Magyarországon az elsők között alkalmaztunk környezettudatos megoldásokat, talajszondákat, valamint hűtő-fűtő álmennyezeteket.

Projekt adatok

  • Név

    • Ybl Palota
  • Projekt kezdete

    • 1998
  • Projekt vége

    • 2001
  • Helyszín

    • Budapest, Magyarország
  • Bruttó terület

    • 12 000 m2
  • Funkció

    • Műemlék

Díjak

    • Budapest Építészeti Nívódíja 2001, Emlékérem és oklevél
Vissza a tetejére