Nordic Light irodaház

A koncepció során egységesen kezeltük a két szomszédos telket a közös fejlesztő és a párhozamos tervezés okán. Az általunk tervezett irodaház feladatának tekintettük, hogy a Váci úti épületek között találja meg saját helyét és szerepét, nem hivalkodó, de mindenképpen egyedi módon. Az új irodaépület tömegtagolásában a városszövethez kíván illeszkedni, épített környezetére érzékeny módon reagálva hozza létre az épület képletét, ezáltal biztosítva az elérni kívánt négyzetmétereket.

Terveinkben a homlokzati felületeket a vizuális érzékelés több szintű rendszerében alakítottuk ki. Az épület alaptömegének tér felosztó hatását az előregyártott homlokzati elemek felületeinek más és más fajta grafikai és színbeli megjelenésével erősítjük. Ez a mikro grafikai rendszer a Váci úti és a Süllő utcai főhomlokzaton kiegészül egy plasztikus, térbeli üvegszerkezettel, mely egyaránt részt vesz az épület építészeti arculatának megjelenésben, illetve - tehermentesítendő az gépészeti rendszereket - a homlokzat természetes árnyékolásában.

Projekt adatok

  • Név

    • Nordic Light irodaház
  • Projekt kezdete

    • 2011
  • Projekt vége

    • 2016
  • Helyszín

    • Budapest, Magyarország
  • Bruttó terület

    • 44 000 m2
  • Funkció

    • Irodaépület
  • Minősítések

    • LEED BD+C Core and Shell, Gold

Díjak

    • CIJ Awards 2016 - Leginnovatívabb zöldépület fejlesztés
      Az Év Irodája 2016 / Az Év Legzöldebb Fejlesztése
Vissza a tetejére