Király-ház

2003-ban Pécs város Önkormányzata pályázatot írt ki tárgyi ingatlan területének a hasznosítására. A pályázatot a Wigo Kft. mint fejlesztő cég nyerte meg a Mérték Stúdió tanulmánytervében megfogalmazott épület-tervével. Az épület funkciója vegyes, lakó, kereskedelmi és irodai funkciókat tartalmaz. Környezetbe illesztését elhelyezkedése alakította ki. Adott egy korábbi középület, magas tűzfalakkal. Adott egy városi fő gyalogos utca, ami a belvárosba köti a környezetet. Adott a városi történeti mag egy- kétszintes léptéke és a déli oldalon középmagas középületek területe. Adott egy egykori vásártér (Búza tér) ami elvesztette identitását. Mindezek találkozásából alakult ki az L alakú telek tömegformálása, amely mindezen városszöveti elemekkel harmóniában, de önmagában egyedi összeállításban lett élhető léptékű belvárosi épület. Homlokzata nemesebb burkolatokkal illeszkedik a kiemelt pozícióhoz. Az épület komplexitását az alatta épült kétszintes mélygarázs egészítette ki, amely városi közfunkciókat is ellát, a belvárosi gyalogoszóna kiszolgálására. Az egykori Búza tér helyén közpark létesült, a város által kiírt pályázat alapján, így került helyreállításra egy egykori fontos közterület, hagyományosnak mondható téralakítási eszközökkel, de mai igényekkel és hasznossággal.

Projekt adatok

  • Név

    • Király-ház
  • Projekt kezdete

    • 2003
  • Projekt vége

    • 2004
  • Helyszín

    • Pécs, Magyarország
  • Bruttó terület

    • 11 000 m2
  • Funkció

    • Lakóépület
Vissza a tetejére