Nagy nap a mai, hiszen ma van éppen 30 éve annak, hogy Tákos Tamás, a Paulinyi & Partners operatív vezérigazgató-helyettese csatlakozott cégcsoportunk elődjéhez, a Mérték Építészeti Stúdióhoz.

Ennek apropóján kisebb ünnepséget tartottunk az irodában, és Tamás is megosztotta velünk gondolatait a jubileummal kapcsolatban: "Köszönöm minden munkatársamnak, akivel együtt dolgozhattam az elmúlt 30 évben, hogy rengeteg munkában vehettünk részt együtt, ami folyamatos kihívást és kalandot jelentett. Így szinte észre sem vettem, hogy elröpült az idő. Kívánom a fiatal kollégáknak, hogy ők is hasonlóan érezzék majd 2052 környékén."

Büszkék vagyunk rá, hogy a legrégebbi "motoros" Tamás mellett számos olyan kollégával dolgozhatunk, akik már több mint 10, vagy éppen közel 20 éve erősítik a csapatunkat.