Büszkék vagyunk rá, hogy a Paulinyi & Partners felelt az ikonikus épületegyüttes öt éven át tartó modernizálásáért és részleges felújításáért. A küldetésünk: az apátság spirituális és történelmi értékeinek tiszteletben tartása és a 21. századi funkcionalitás értő és gondos integrálása.

Köszönjük az Indexnek, hogy bemutatta munkánkat. Ahogy a cikkben is olvasható, a felújítás során rejtett díszítőfestéseket tártunk fel és állítottunk helyre, történeti felületeket őriztünk meg az utókornak és fenntartható rendszereket építettünk be. A projekt részeként egy kortárs bővítés is megvalósult: a Qvarta Studio közreműködésével megtervezett Szent Kristóf Vendégház, amely harmonikusan kapcsolja össze a múltat és a jelent.

Ahogy Dr. Paulinyi Gergely DLA, Ybl-díjas építész és irodánk elnök-vezérigazgatója összefoglalta:
„Az apátság korszerűsítése a múlt és a jövő harmonikus egyensúlyát képviseli – a kortárs építészet és az örökségvédelem kiemelkedő példája.”

A teljes cikk az Index oldalán olvasható.

Linkek