Újabb szakaszába lépett a Budapest ONE építkezése Őrmezőn. Az irodaház bokrétaünnepét november 30-án tartották a szerkezetkész épületben, ahol a Paulinyi-Reith & Partners projekten dolgozó kollégái Dr. Paulinyi Gergely elnök-vezérigazgató vezetésével is jelen voltak.

A Futureal-csoport megbízásából a kelenföldi városfejlesztés részeként megvalósuló Budapest ONE első ütemének építkezése a tavalyi évben vette kezdetét, a nagyszabású irodakomplexum szerkezete mostanra készült el. Az ilyenkor hagyományos bokrétaünnep azt jelzi, hogy a munkálatok új szakaszba értek, az épület jó úton halad a 2019 második felére ütemezett átadó felé. Az ünnepségen részt vettek a P-RP építészei, akik nagy örömmel járták be az általuk tervezett épületet.

A Budapest ONE irodaház ikonikus épülete a főváros nyugati kapujaként fogadja majd a Budapestre érkezőket. Látványos formavilága mellett fenntartható építészeti megoldásainak köszönheti különlegességét, melyet a parametrikus tervezés segítségével optimalizált beépítéssel értek el építész kollégáink.

Ezúton is köszönjük munkatársainknak a projekt tervezése során tanúsított kitartó munkáját és lelkesedését, és a fejlesztő Futureal és a kivitelező csapatának a sikeres együttműködést!